§ Baleset

** Helyzet:

Köszönöm szépen a sok látogatottságot. Megérkeztünk a 9000 látogatottsághoz. Nagyon örülök neki, ha tetszik a blogom, és főleg a linkcseréknek örvendek. Meglep, hogy ennyien tartjátok a blogomat érdekesnek. Legyen szép napotok! Sziasztok **

Baleset

„Sose félj megmutatni önmagad.

 Legyél az, aki belül vagy és mindenkit elvarázsolsz”

Amikor végeztünk a reggelizéssel Harryvel elindultunk a stúdióba. A többiek már ott voltak a stúdió előtt és kávét iszogattak. Pár arcot felismertem még abból az időből amikor Niallel voltam, de elég sok arc ismeretlen volt. Ott volt bennem a kísértés, hogy rágyújtsak majd már Zayn is vette volna elő a cigijét, de leintettem. Nem akarok dohányozni, pedig egy kicsit most feszült is vagyok. Ahogy bementünk a stúdióba, elállt a lélegzetem.

-          Új stílus? – kérdeztem mosolyogva.

-          Tessék? – kérdezett vissza Harry.

-          Csak amikor legutóbb itt jártam még nem így volt elrendezve. – mondtam ámultan.

-          Igen a srácokkal egy kicsit otthonosabbá tettük. – mondta majd megfogta a kezem és lehúzott a kanapéra. – Innen látni fogsz engem. – kacsintott rám.

-          Igen, pont a középpontban vagy. – mondtam mosolyogva majd megcsókoltam.

-          Khmm. – hallottam egy mély hangot. És persze Louis volt az.

-          Ezt nem lehetne később? Próbán vagyunk, ha nem tűnt volna fel Hazza. – mondta Lou, de a hangjában nem volt semmi öröm.

-          Nyugi van öcskös. Attól, hogy neked rossz a napod, nem kell a miénket is tönkretenni! – mondta Harry keményen. Pár percig farkasszemet néztek, majd Lou hátat fordított és elviharzott.

-          Mi történt? – kérdeztem félénken.

-          Csak összekaptak valamin Eleanorral. – mondta Harry majd megvonta a vállát. – De tudod, hogy meddig tart náluk egy vita. Este már ki is békülnek. – nézett rám, majd megszorította a kezem. – Most mennem kell. Majd még beszélünk. Szeretlek. – puszilta meg az arcom. Néztem, ahogy bemegy azon az ajtón, majd már az ablak mögül integetett. Elmosolyodtam majd elkezdtek énekelni. Alig hallatszott valami, de szájról olvasni nagyon jól tudok. Miközben énekeltek visszaemlékeztem a múltra, arra mit is csináltam ezelőtt, hogy Harryvel elkezdtem elmélyíteni a kapcsolatom. Nem tudom, miért vagyok, ilyen sosem tudok örülni a meglévő boldogságnak, vagy örülni, hogy végre Harry itt van mellettem. Mindig motoszkál valami gondolat, hogy úgysem csinálok jól semmit. Elszúrok mindent. Olyan személy akarok maradni, akire magam, vagyok büszke, és nem azt kell hallanom mástól, hogy ’ igen nagy vagy, hogy Harry Stylessel jársz azzal az 1 D buzival’. Az a ’buzi’ ahogy sokan mások nevezik a barátom, és az a személy, akiért tűzbe mennék. Olyat engednek ki mások a szájukon, amiért elég nagy felelősséget fognak még egyszer majd vállalni. Úgy érzem, nem vagyok elég jó Harrynek. Nem érzem talán magam olyan lánynak, aki megérdemelné Harryt. Mióta megszülettem anya és apa is mindig azt mondogatta sohase törj meg! Sohase engedj senkit sem magadhoz! Ne legyél szerelmes, mert ha már benne vagy a játékban, akkor vesztesként fogsz kikerülni. Anya mindig ezt mondta. Örök vesztes vagyok és az is maradok. Nem tudom felfogni, hogy miért utált ennyire, és, hogy miért lett ilyen apa halála után. Ja, igen apa nem is halott! Ha választási lehetőségem lenne akkor elmenekülnék a gondok elől. Néha elgondolkozom azon, hogy miért is születtem meg? Ha nem akart anya akkor miért szült meg? Mindig ilyen hülyeségeken gondolkozom. Most is inkább figyelnem kéne Harryt aki ott csápol a kezével az üveg mögött és figyeli komolyan az arcom, hogy mennyi érzelem suhan át rajta percről percre. Sohasem becsülöm meg azt, amim van. Amikor újra benéztem az üveg mögé már Harry nem volt ott, és abban a percben kicsapódott az ajtó és Harry lépett ki rajta gondterhelt arccal. Leült mellém majd megfogta a kezem.

-          Gyere, menjünk ki és beszélgessünk.. – mondta halkan. Tessék! Ha megszeretek valakit, akkor az egyből eltaszít magától.

-          Rendben. – válaszoltam, majd megszorította a kezem és kimentünk a stúdió háta mögé. Elengedte a kezem és leült a fűbe. – Miről akartál beszélni? – kérdeztem félve, és reménykedve, hogy nem hallja meg  a hangomban a fájdalmat.

-          Előbb nem akarsz leülni mellém? – kérdezte majd a fűre mutatott mellette. Leültem mellé, majd Harry ismételten megszorította a kezem. – Figyelj Harry én sejtem, hogy miről akarsz beszélni…- mondtam rekedten.

-          Tényleg? – kérdezte komolyan.

-          Megértem, ha nem akarod folytatni…- motyogtam majd kihúztam a kezem Harry kezéből.

-          Mi? Én folytatni szeretném. – mondta Harry komolyan. Ha folytatni szeretné, akkor miért hívott ki beszélgetni?

-          Akkor miért hívtál ki beszélni? – kérdeztem majd rá néztem. A szemében döbbenet volt.

-          Mert láttam, hogy van valami baj. – mondta ismét és újra megfogta a kezem majd megcsókolt. – És már ez is hiányzott. – mormogta majd a kezét a derekamra csúsztatta. Amikor elengedett, hogy kapjunk levegőt, belenézett a szemembe majd megpuszilta az arcom. – Szeretlek Hen. – mondta rekedten.

-          Én is téged. – mondtam majd ismételten megcsókoltam.

-          És akkor elmondod, hogy mi a baj? – kérdezte majd elkezdte az arcomat fürkészni.

-          Semmi csak elgondolkoztam. – mondtam és rá néztem.

-          Akkor, amin gondolkozol az mély nyomott hagyhatott benned. Vagy valaki. – mondta gúnyosan a ’valaki’ szót.

-          Nem valakin gondolkoztam. – mondtam keményen én is majd elhúzódtam tőle.

-          Most nem akartalak megbántani vagy ilyesmi. – mondta Harry. – Figyelj Hen nekem most vissza kell mennem próbálni. – dörmögte.

-          Jó szaladjál csak a kis stúdiódba. – mondtam ridegen és elmentem mellette.

-          De Hen!...

-          Nem érdekel. Hazamegyek! – vágtam rá majd beviharzottam a táskámért és már London járdáin szeltem a métereket.

-          Henriett várjál már! – kiáltott Harry. Éppen átmentem volna az úttesten, amikor hátrafordultam, hogy visszaszóljak neki.

-          Mi az? Miért nem futsz a haverjaidhoz? Ők úgy is sokkal fontosabbak, mint én. – vágtam hozzá könnyes arccal.

-          Henriett gyere ide! – szólalt meg Louis.

-          Egész szép kis csapat gyúlt körénk. – mondtam flegmatikusan.

-          Henriett! – kiáltott Adison.

-          Én mentem. És az életedből is Harry örökre! – vágtam vissza neki, majd ahogy elindultam az úton egy éles dudálásra lettem figyelmes… Hirtelen minden elsötétült, és egy éles fájdalmat éreztem csak már.

Harry szemszöge

-          Jézusom! – motyogtam halkan, majd fejvesztve rohantam Henrietthez. – Henriett! – szólogattam, de nem válaszolt, és csupa vér volt. – Maga barom! – kiáltottam már tiszta idegesen a sőförre.

-          Ne engem baromozzon ha nem a barátnőjének tanítsa meg a KRESZ szabályokat. – vágta rá mérgesen az autós.

-          Ha maga miatt a barátnőmnek komolyabb baja lesz, én esküszöm, hogy élete végéig a sittre csukatom. – válaszoltam idegesen. Ismét visszanéztem Henriettre, de nem mozdult. – Zayn! – kiáltottam. – Louis! – szétnéztem majd láttam, hogy csak Adison áll itt.

-          Adison szólj a fiúknak légy szíves.

-          A mentőket kellene hívni ember! – mondta az egyik srác a járdán. Már fúlt bennem a méreg.

-          Egy pillanat Harry. – mondta majd elsietett.

-          Jézusom mit csináltál már megint Henriett. – simogattam meg az arcát…

Henriett szemszöge

Egy éles fájdalmat éreztem a bordámban, majd kinyitottam lassan a szemem. Egy kórteremben voltam majd megéreztem az ismerős illatot a fertőtlenítő szagát, amely az egész kórházban érezhető volt. Ahogy szétnéztem nem volt senki sem a kórtermemben, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó és az orvos lépett be Harryvel a sarkában.

-          Ne hangoskodjon! Hagyjuk pihenni. – mondta az orvos suttogva.

-          Fent vagyok. – mondtam rekedten. Harry kisé megdöbbent, de azonnal az ágyamhoz sietett.

-          Henriett annyira rám hoztad a frászt. Mit képzeltél? Hogy London utcáján csak úgy megállhatsz? – kérdezte idegesen nevetve.

-          Akkor lehet, hogy ezt gondoltam. De már nincsen semmi bajom. Jól érzem magam. – mondtam mosolyogva majd próbáltam felülni, de egy éles fájdalom kedvemet szegte ettől az ötletemtől.

-          Majdnem teljesen ép Henriett. Egy bordája eltörött, valószínű, hogy agyrázkódása van, és pár zúzódással megúszta. – mondta a doktor mosolyogva.

-          Szóval akkor szerencsés vagyok? – kérdeztem kómásan, mert szerintem az altató hatása alatt voltam még.

-          Igen mondhatni. Ha nem úgy esik, ahogy most, vagy a kocsi gyorsabban hajt, akkor bele is halhatott volna. Még szerencse, hogy a bordájából a darabok nem vágtak el az idegpályát. De én most megyek, mert van egy sürgősségi műtétem, csak megnéztem, hogy van. – mondta az orvos majd kiviharzott a szobából.

-          Annyira vonzom a bajt, mint mágnes a vasat. – mondtam szomorkásan. Nem akarom, hogy Harrynek és a többieknek még ennél is több gondjuk legyen, mint ami most van nekik. Elég problémát okoztam már így is nekik.

-          Dehogy. Ez részben az én hibám. – mondta Harry majd leült az ágyam szélére és megfogta a lilafoltos kezemet.

-          Gyönyörű. – mondtam majd ezen elnevette magát és én is.

-          Szerintem az. – mondta majd megpuszilta a kézfejemet.

-          Csak ezt ne Harry. – nevettem.

-          Henriett… - kezdett bele egy mondatba majd rá figyeltem. – Én komolyan gondolom veled a dolgokat. És nem fontos a stúdió sem meg a haverok. – mondta őszintén. – Csak te vagy fontos. – majd megcsókolt. Ahogy rám nehezedett és pont a fájós bordámra fájdalmamban majdnem elsikítottam magam. Erősen ellöktem magamtól majd Harry értetlenül nézett rám. Majd az arca megváltozott. Hirtelen becsuktam a szemem, mert attól a fájdalomtól még beszélni sem tudtam. – Minden rendben? – kérdezte Harry aggódva. – Én nem akartam. – kezdte el ismét.

-          Nem te vagy a hibás Harry… - motyogtam. – Csak egy fájó pontra tapintottál. – mondtam nevetve.

-          Kérjek fájdalomcsillapítót? – kérdezte Harry, de már kint is volt a kórteremből. Amikor visszajött egy egész doboznyi fájdalomcsillapító volt a kezében és mögötte egy mérges nővér.

-          Ezt itt nem teheti meg uram. És nem hinném, hogy a barátnőjének egy doboz fájdalomcsillapítóra lenne szüksége. – mondta a nővér gorombán majd egy fájdalomcsillapítót tett Harrynek a kezébe és kiment a kórtermemből.

-          Megutáltattad magad a nővérrel. – mondtam mosolyogva. Az ágyamhoz lépett egy pohár vízzel meg a fájdalomcsillapítóval és a kezembe adta őket. A fájdalomcsillapítónak elég keserű íze volt, meg alig ment le a torkomon, de valahogy leküzdöttem. Pár perc múlva már éreztem is a hatását. Leült mellém újra Harry majd megfogta a kezem. Becsuktam a szemem, majd hirtelen elaludtam…

§ Valóra vált Álom

* Kommentet kérek :)

Most megosztom veletek Shakespeare-től a kedvenc versemnek egyik legszebb (szerintem) részletét.

Valóra vált Álom

„Koldus-szegény királyi gazdagon

Részeg vagyok, és mindig szomjazom„

Bevezető:

Ahogy álltunk szemben egymással, valamit észrevettem Harry szemében, de azt a nézést még sosem láttam másnál. Minden apró részletet megjegyeztem a szeméből mintha utoljára láthatnám, vagy utoljára érinthetném. Lassan megölelt, és akkor éreztem azt az érzést, amelyet már régóta elnyomok magamban. Szerelem. Már tudom, hogy szeretem Harryt.

Hogy mi történ köztem és Harry között? Összejöttünk. Egyrészt hálás leszek Samnek, hogy bátorított, és nem engedte, hogy elblicceljem a dolgot. Másrészt viszont, hálás vagyok annak, hogy egy ilyen rendes srácot tudhatok magam mellett. Komolyabb dolgokon nem gondolkoztam még Harryvel, viszont a jelennek akarok csak élni, és vele akarok tölteni minden egyes percet is ebben az életben. Úgy akarok elmenni, hogy az ő szemét láttam utoljára, és, hogy az ő kezét szorítottam meg remegő kezemmel.

Lírai gondolatok voltak ezek tőlem, de ígérem, nem lesznek ilyenek, most elkapott a gépszíj, és már mindet rózsaszínben látok. Most esküszöm egy rajongó vagy anti fan sem fog szétszedni minket Harryvel. Én szeretem őt, és szerintem Harry is ugyanígy van ezzel. Nem érdekel mások véleménye, már nem fogok hallgatni senkire sem kivéve a szívemre. Igaz csak még egy napja voltam együtt Harryvel, helyesbítek egy éjszakája, de nagyon rendes. Mindenről tudok róla beszélni, ha felhozom a fókákat példának, akkor azokról is mondd valami érdekeset, olyan, mintha mindent tudna. Végül is csak tud valamit, ha már el tudta csábítani a szívem, bár ki ne találná helyesnek Harryt a göndör fürtjeivel? Szerintem mindenki. Éppen a leveleimet olvastam a Twitteren, amikor kaptam egy levelet Harrytől.

Jó reggelt kincsem! Remélem jól aludtál, mert én remekül. Ma megyünk a srácokkal egy új dalt felvenni, ha akarod, eljöhetsz a stúdióba, de előtte feltétlenül el kell mennünk, reggelizni. Szokásos hely, 9 óra! Puszi (K) Szeretlek ♥

Elmosolyodtam közben, majd rá néztem az órára. 7 óra volt, van még időm öltözni. De addig el kéne döntenem, hogy miben megyek. Érdekes, hogy most már számít az, hogy, hogy nézek ki Harry előtt eddig nem is foglalkoztam vele. De ha már tudják, hogy vele vagyok, ne híreszteljenek olyanokat, hogy Harold Styles az 1D tagja egy igénytelen lánnyal jár, mert ez nem igaz. Nem vagyok igénytelen s a stílusom is egyedi, ez szúrja csak másoknak a szemét. Felmentem a szobámba majd elkezdtem variálni a ruhákat. Most magassarkúba menjek? Szerintem kitörném a nyakam. Végül is emellett a ruha szett mellett döntöttem:

Szerintem egyszerű, de erre a reggeli találkozásra tökéletes. Néha elgondolkozom azon, hogy cudar egy ízlésem lehet, de akkor mindig belenézek a tükörbe és kinevetem magamat, azt gondolván, hogy az, emberek egyformák és ők nem értenek a divathoz. Lehet amúgy, hogy bennem van a hiba. De nem fogok megváltozni más kedvéért, mert szerinte nem öltözőm elég kihívóan illetve túl lezseren öltözöm. Ez az én életem. Ha nem tetszik neki a stílusom, akkor törekedjen arra, hogy ne legyen olyan, mint én, vagy inkább nézzen tükörbe és tanuljon egy kis színátmenetet, vagy ne menjen ki az utcára. Szeretem, amikor az ilyen unalmas életű emberek meg mondják nekem, hogy mit csináljak közben pedig szinte semmik, és ráadásul a divat érzékük a 0-val egyenlő. Egy aprócska kitérő, illetve düh kirobbanásom volt, de vége van, szóval térjünk a tárgyra. Igen valamilyen egyszerű sminket kéne kitalálni…

Szerintem maradok, ennél a verziónál úgyis még reggel van, nem nézi a fene se 9 órakor  hogy hány kiló vakolat virít az ember arcán. Rá néztem újból az órámra, majd megdöbbenésemre az már 8-at mutatott. Felöltöztem szuperszonikus sebességgel, mert nem akartam elkésni, és már úton is voltam. Most elég forgalmas volt London (bár, mikor nem az? ) de 9 előtt még odaértem a kis étterembe vagy kávézóféleségbe. Harry ott ült már az egyik asztalnál és éppen felnézett, amikor kihúztam a széket, hogy leüljek.

-          Szia Hen! – mondta mosolyogva. – Nem hallottam, hogy jössz.

-          Igen nagyon elvoltál, mélyülve abban az újságban. – mutattam az asztalon heverő újság halomra.

-          Tudhatod, hogy minden reggel kiolvasom a napilapokat pletykát keresve vagy vicceket, amivel majd szórakoztathatom a srácokat. – mondta vigyorogva.

-          Szemét vagy. És úgy látszik, hogy a banda bohóca is . – mutattam a leöntött nyakkendőjére.

-          Azt a szerepet már elég páran betöltötték, mindig változik, hogy ki a bohóc. – mondta komoran.

-          Ha te mondod főnök. – tártam szét a karom. – Mit eszünk ma?? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-          Amit akarsz. – mondta huncutul

-          Az addig okés. De mit akarok én? – kérdeztem értetlenül.

-          Amit akarsz. – ismételte meg nevetve

-          Harold! - mondtam, majd az asztal alatt bele rúgtam.

-          Áú. Ez fájt! – mondta nevetve. – Ezt még visszakapod! – suttogta. Hirtelen átcsúszott mellém a bokszban, majd elkezdett csiklandozni.

-          Ne már Ha.. Harry.. – nevettem levegőért kapkodva. – Megadom magam.. – mondtam majd kicsúsztam a kezei közül. – Ha nem tudnád, egy ebédlőben vagyunk! – néztem rá mérgesen.

-          Az - az ebédlő kávézó! – mondta nevetve.

-          Na, várj csak! – mondtam, majd leültem mellé.

-          Nem félsz, hogy újból megcsiklandozlak? – kérdezte nevetve

-          Nem. És te nem félsz egy jó adag borotva habtól, vagy fogkrémtől? – kérdeztem kihívóan. Egy pillantra elgondolkodott majd nevetve megcsókolt. - Nem. – mondta, majd tovább csókolt. Átölelte a derekam, majd egy éles ’Khmm’ rázott vissza minket a való életbe.

-          Mit hozhatok? – kérdezte egy japán srác.

-          Csak egy rántottát, meg egy cappuccino-t. – mondtam nevetve. Rá néztem Harryre ő is mormolt valamit, de csak az arcát figyeltem. Annyira jó érzés mellettem tudhatni őt, majd megfogta a kezem. Rám nézett, és újból megpuszilta a szám. Egy újabb ’Khmm’ rántott vissza minket a kávézóba. Visszajött a japán srác a rendeléssel.

-          Köszönöm. – mondtam mosolyogva. Amikor elment Harryre néztem majd elnevettem magam. – Nem mondok semmit és nem érek hozzád, mert lassan ez a japán srác itt fog mellettünk állni. – mondtam kuncogva…

       

§ Érzelem ide-oda, most már tényleg döntenem kellene!

Érzelem ide-oda, most már tényleg döntenem kellene!

Ahogyan ott álltam mereven egyetlen csakis egyetlen egy arcra fókuszáltam. Apa? Kérdeztem magamtól majd kezdtem már tényleg azon aggódni, hogy megőrültem. Az apához hasonlító alak is észrevett majd engem nézett és jött egyre közelebb. Mi van, ha szellemeket látok? Atya Úr Isten.

• Harry, menjünk már! – rángattam idegesen a karját.
• Nyugi van, mit láttál szellemet? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
• Lehet. – mondtam remegő hangon.
• Henriett tényleg te vagy az? – kérdezte egy idegen hang majd valaki megérintette a vállam. Lassan megfordultam és lefehéredtem.
• Apa? – kérdeztem bizonytalanul az ájulás szélén állva…
• Olyan régóta kereslek már kislányom.. – kezdett bele, de leintettem.
• Te nem élhetsz. Te meghaltál. Volt temetésed is… - habogtam
• Az csak egy álca volt, el kellett rejtőznöm pár maffiózó elől. – mondta megvonva a vállát.
• És anya? Én össze vagyok zavarodva… - mondtam halkan.
• Majd elmesélem nálad.

Lassan elindultam a kijárat felé, és kezdtem azt hinni, hogy ez csak egy rém álom vagy az agyam nagyon csúnya játékot űz velem. Mi ez? Apa csak úgy felbukkan pár év után és ideáll, hogy ’ szia, nem haltam meg’? Ez nem furcsa egy kissé? Számomra az. Most azt sem tudom, hogy mit csináljak. Sírjak, mert becsapott vagy nevessek, mert él?

• Min gondolkozol? – kérdezte Harry.
• Semmin. – mondtam majd elkezdtem figyelni London utcáit.
• A semmin nem gondolkozhatsz. Vagy a semmin gondolkozol, vagy töprengsz. – mondta nevetve Harry.
• Te nem lennél furán, ha az elméletileg meghalt apád, pár év után csak úgy felbukkanna, és azzal nyugtat, hogy el kellett bujdosnia? Én totál kész vagyok. – mondtam széttárt karokkal.
• Oké ez rázós, de minden rendben lesz.
• Minden? Sok éven keresztül azt hittem, hogy az apám halott. A temetőben egy üres sírhoz vittem virágokat, és egyedül kellett azt feldolgoznom, hogy meghalt. Most meg dolgozzam azt fel, hogy él. Mi van, ha tényleg meghal és én nem hiszek neki? Vagy az egyik ilyen elmés ötlete lesz a végzete? – Előre is félek már attól a naptól, amikor majd végleg el fog menni apa. Így is nehéz volt nélküle most meg hirtelen megjelenik. Anyám véletlen nem akar feltámadni? Kész vicc az egész családom.
• Ne haragudj Henriett, hogy nem jöttem hamarabb, de ez anyád érdeke is volt.
• Mi volt anyám érdeke mondd már meg? Éjjel nappal csak piált kábítószerezett, nem foglalkozott velem. Ez volt az érdek? Hogy anya depressziós lett? Hogy nekem apa nélkül kellett lennem? És hopp, a híres neves Farkson feltámadt. Szép címlap sztori. Gratulálok! – vágtam hozzá mérgesen.
• Elég legyen! – szólalt meg a göndör hajú.
• Ehhez most semmi közöd Harry! – mondtam neki is mérgesen
• Most mi van? Átálltál kung-fu pandának vagy mi? – kérdezte nevetve
• Még annak nem, de ha tovább etetsz a hülyeségeiddel, akkor kénytelen leszek. – vetettem oda neki, de komoran.

Felfutottam a lépcsőn majd már kintről hallottam, hogy horror filmet néznek a többiek. Ahogy beléptem az ajtón Adison elsikította magát.

• Csak én vagyok, Harry meg apa. – mondtam ridegen.
• Ha. Ha. Ha. Honnan szereztél olyan színészt, aki pont úgy néz ki, mint Mr.Farkson? - kérdezte Lou felvont szemöldökkel.
• Ő az igazi apám. – mondtam sóhajtva.
• Ugratsz. – szólt vissza Niall.
• Nem Niall, ez halálosan komoly. – mondtam
• A halál ezek szerint nem reménytelen. Van egy ember, aki túlélte. – mondta Liam nevetve.
• Ez korántsem ennyire vicces srácok. – mondta apa komoran.
• Sam Petersen vagyok. – szólalt meg Sam és nyújtotta a kezét apának.
• Tudom ki vagy Sam. – mondta apa ridegen. – Most haltak meg a szüleid. Ismertem őket, apád nagyon rendes ember volt. – mondta apa eltorzult arccal.
• Igen, de csak volt. - mondta Sam is elborult arccal.
• Most egymás vállán fogjuk kisírni a szemeinket? Nem azért költöztem el, hogy parádézzunk a lakásomban, hanem azért mert készülnöm kell az orvosira!
• Most mit strapálod túl a dolgokat? Nem sokára elmegyünk, és akkor élhetsz boldogan a könyveiddel együtt. – mondta flegmatikusan Niall.
• Az lesz a legjobb. És még az, ha nem hordod ilyen magasan az orrod. Tudod, hogy van a mondás Niall. A legmagasabbról lehet a legnagyobbat esni! – mondtam neki komoran, majd hátat fordítottam és kimentem a konyhába. Ez kész bolondok háza! Uram tényleg nagyon nagy kérés lenne, ha egyszer egy normális családdal meg barátokkal megáldanál? Olyan nagy kérés? Lehet, hogy ki kéne költöznöm Angliából ki Ausztráliába, vagy Párizsba, ne talán Afganisztánba. Na jó az előbbi csak vicc tárgya, de Párizs az jó. Szép a környezet, megtanulom a nyelvet, hipp hopp pár hónap alatt beilleszkedek és kész.
• Min gondolkozol? – hallottam magam mögül Sam hangját. Ahogy megfordultam csak pár centire állt tőlem.
• Semmin. – dadogtam. Lassan a kezével egy hajtincset a fülem mögé tett, majd óvatosan megfogta az arcom, és megcsókolt.
• Elnézést zavarok? – hallottam Harry hangját. Mindig rosszkor tud jönni?
• Nem, Harry. Dehogyis. – mondtam fanyar mosollyal.
• Rendben, csak nasiért jöttem be.
• Gondolom. – forgattam a szemem. Ahogy Samre néztem csak nevetett.
• Úgy veszekedtek mintha lenne köztetek valami. – mondta mosolyogva
• Isten ments! Én meg Harry? Ez röhejes. Sosem volt és sosem lesz. – mondtam idegesen.
• Igen. Soha. – motyogta Harry halkan.
• Kicsit zavarodott. – vontam meg a vállam.
• Remélem nem haragszol. – mondta majd a szememet figyelte mereven
• Nem. Miért? Kellene haragudnom? – kérdeztem mosolyogva
• A csók miatt. Kissé váratlanul ért vettem észre. – mondta nevetve
• Váratlanul de nem haragszom érte. - Válaszoltam mosolyogva.
• A minap mondott nekem valamit Harry. Jobban mondva írt. - majd rám nézett komoran.
• És mit? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
• Valami olyasmit, hogy tetszel neki, csak nem akarja tönkretenni a barátságotok azzal, hogy rád mászik. - felelte Sam elgondolkozva,.
• Á, nem hinném, hogy Harrynek bejövök. - legyintettem.
• Persze. Ha hülye lennék még el is hinném, hogy nincs köztetek meg a szikra. De ez szemmel láthatólag megvan. Figyelj miért olyan nehéz vele elbeszélgetni, hogy mi legyen kettőtökkel? - kérdezte majd felhúzta az egyik szemöldökét.
• Nem is tudom... - válaszoltam majd arrébb mentem tőle, és leültem a konyhapultra.
• Látod akkor csak meg van az a szikra. - mondta nevetve. - Szerintem beszélj vele Hen. Ha akarod ide hívom. - mondta majd elindult. Megfogtam a vállát és visszarántottam.
• Ne hogy megpróbáld Sam!. Majd ma akkor este beszélek vele. - motyogtam.
• De ha nem fogsz akkor beköplek! - kacsintott rám
• Spicli. Annyira utállak! - vágtam rá, majd kiöltöttem a nyelvem és kimentem a konyhából. Leültem a nappaliban a kanapéra, és hirtelen megszólalt Niall.
• Lassan menni kéne skacok. Éhes vagyok. - mondta komolyan. Mindenki elkezdett ezen nevetni, majd Harry lépett be az ajtón. - Én megyek ki tart velem? - kérdezte Niall mosolyogva. Mindenki igennel válaszolt még apa és Sam is. Harry bambán nézett maga elé, majd kezdett kínossá válni az a csend ami az ajtó becsapódása után szállt le ránk.
• Add ide a csomagokat beviszem a konyhába. - válaszoltam idegesen, de elutasította a reakcióm.
• Majd beviszem én! Nem vagyok olyan gyenge. - mondta halvány mosollyal.
• Nem is állítottam. - mondtam neki én is majd előre mentem a konyhában. Lepakoltuk a vett dolgokat és feltöltöttem a hűtőt majd elővettem egy kis mentás fagyit.
• Kérsz? - kínáltam Harryt fagyival.
• Persze. - mondta nevetve. Leültünk a bárpultra és elkezdtünk fagyit enni. Újból az a csend lett köztünk ami eddig is ránk szállt, ha kettesben voltunk.
• Mennem kéne nekem is lassan. - motyogta.
• Kikísérlek. - ajánlottam fel, majd előre mentem a bejárati ajtóhoz. Vártam de még nem akart jönni, éppen hátra fordultam majd pár centire volt már csak tőlem Harry. - Mióta állsz itt? - kérdeztem habogva.
• Nem rég óta. - válaszolta rekedten.

Ahogy a szemébe néztem akaratlanul a pillantásom a szájára esett, amit gondolom célzásnak vett, és lassan a számra tapasztotta a száját. 

§ Én lennék a világ legboldogabb embere, ha...

* komikat kérek :)

Én lennék a világ legboldogabb embere, ha…

„Amikor nem számítunk, a csodára mindig akkor jelenik meg”

Nem értettem sem a politikához, sem a szerelemhez és semmi máshoz. Nem tudtam olyan dologról írni, ami már megtörtént velem, hisz annak az emlékét felidézni sosem akarom. Már egy hete voltam az albérletemben és Harry már kezdte megszokni. Nem hívogatott minden 10 percben, hanem csak minden fél órában. Talán egy év múlva már megszokja. Sam sem keresett és nem is érdekelt a társasága. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy azzal a fiúval még egyszer szóba álljak. Mindennap kimegyek a temetőbe, mert itt temették el anyáékat a kérésemre. Még most sem tudom elhinni, hogy ez tényleg igaz… Olyan mintha egy rémálom lenne, és nem tudnék felkelni belőle. Időm nagy részét viszont mostmár a tanulás köti le, hiszen nem rég jelentkeztem az orvosira. Titokban most is írok, de komolyan nem fogok foglalkozni vele. Nem akarok híres lenni, abból elég volt 2 év. Hosszú idő a két év, nem haragszom Niallre, és nem is akarok újra végig menni ezen az egészen. Vajon létezik olyan, hogy örökké tartó szerelem? Mi van, ha sosem fogom megtalálni azt a fiút, akit nekem szántak? Erre mondjuk annyi az esély, mint ahogyan Liam megszereti a kanalakat… Egyszóval semmi. A mélázásomból a csengő szakított ki.

• Megyek! – mondtam majd letettem a könyvem és kinyitottam az ajtót. - Te mit keresel itt? – kérdeztem az ismerős arctól.
• Bocsánatot szeretnék kérni. – mondta Sam.
• Igen? Gyere be. – mondtam, majd behívtam. Nem akartam ellenséges lenni, hiszen neki is meghaltak a szülei, meg nekem is. Így is elég rosszul festett. – Esetleg teát vagy kávét? – kérdeztem mosolyogva.
• Egy tea az jól esne. – mondta. Kimentem a konyhába és töltöttem 2 pohárba teát. Visszamentem a nappaliba, és letettem a dohányzóasztalra. – Köszönöm.
• Minden rendben van? – kérdeztem, majd aggódva figyeltem az elég fakó arcát.
• Igen, csak mostanában nem sokat alszom. – vonta meg a vállát.
• Az meglátszik.
• Henriett bocsánatot szeretnék tőled kérni, és szükségem lenne egy baráti segítségre. – mondta majd rám nézett komolyan.
• És miben kéne segítenem? – kérdeztem tőle.
• Tudod, hogy meghaltak a szüleim. Texasban ugyan van egy farmunk, de nem mehetek most haza, és szükségem lenne egy ideiglenes szállásra. Tudom nagyon nagy teher, de még munkám sincs és…
• Rendben, persze. –mondtam neki mosolyogva. Döbbent arccal rám nézett majd elmosolyodott.
• Tényleg megtennéd? – kérdezte hitetlenkedve.
• Miért ne tenném? Hiszen a barátom vagy. Viszont hetente 2 szer el kell mosogatnod, mert én suliban leszek. És ne legyen este 11 után házi buli, mert az orvosira készülök. – mondtam komolyan.
• Miért lenne 11 után buli? – kérdezte értetlenül.
• Mert amikor lesz, az embernek egy szobatársa legtöbbször az idegeire megy a zenéléseivel, vagy, hogy hangosan hallgat ilyen furcsa zenéket. – mondtam nevetve.
• Ettől nem kell félned, én csak Mozartot hallgatok, meg néha Jazzt vagy countryt. – mondta mosolyogva.
• Végre egy ember! - mondtam nevetve. – És sok cuccod van?- kérdeztem komoran tőle.
• Nem nincs, sok felhozom, őket ott vannak a kocsimban. – mondta mosolyogva.
• Rendben. Én addig előkészítem neked a szobádat. – mondtam én is mosolyogva.

Bementem a szobába majd új ágyneműt cseréltem és kinyitottam az ablakot. Rég nem voltam ebben a szobában. Ahogy végeztem Sam is éppen bejött a szobaajtón.

• Hát, nem éppen 5 csillagos lakosztály, de kezdetnek jó. – mondtam mosolyogva.
• Jó stílusérzéked van. - mondta bólintva.
• Köszi. Nem sokan mondták még. – mondtam nevetve.

Ismét csengettek, majd meglepődtem. Ki jöhet ilyenkor ebédidőben?

• Megyek! – kiáltottam a második csengőszóra.

Ahogy kinyitottam az ajtót, Harryt pillantottam meg és a srácokat.

• Hát, ti mit kerestek itt? – kérdeztem mosolyogva.
• Jöttünk meglátogatni, és hoztunk muffint. – mondta Harry csillogó szemmel.
• Gyertek be. – mondtam nevetve.

Ahogy bejöttek Zayn egyből levágódott a kanapéra és sorra követték a többiek. Vajon el kéne mondanom nekik Samet? Minek tudniuk? Úgysem vagyunk együtt. Ahogy hoztam ki teát, láttam, hogy Sam is elő jött végre. Belépett a nappaliba, majd egy percre mindenki elhallgatott. Harry arca eltorzult majd megszólalt.

• Nem mondtad, hogy vendéged van. – mondta nyersen.
• Ő itt Sam srácok. Sam ő Louis, Liam, Zayn, Harry, Niall, és Adison.- mutogattam sorra őket.
• Szia, nagyon örülök. – mondta Adison kedvesen.
• Én is úgy szintén. – mondta Sam mosolyogva.
• Szóval most ő az új pasid? – kérdezte Liam nevetve.
• Nem Sam, nem a pasim. Ő a barátom. Segítség kellett neki, és én befogadtam. – mondtam mosolyogva.
• Az önzetlen jó szívű. Milyen megható. – mondta komoran Harry.
• Harry nincsen köztünk semmi. – mondtam nyersen.
• A vak is látja, hogy beléd van esve. – mondta Harry Samre mutatva.
• Elég legyen már! – mondtam idegesen. – Gondolom nem azért jöttetek, hogy veszekedjetek? – kérdeztem élesen.
• Nem. – válaszolták egyszerre.
• Én is így gondoltam. Megnézünk valami filmet? – kérdeztem oldottabban.
• Valami horror. – kiáltotta Louis.
• Kora reggel? – kérdeztem nevetve.
• Ahham. – bólintotta. Rá bólintottam én is, majd betettem nekik egy horrort én pedig a konyhába mentem. Valakinek meg kell csinálnia az ebédet. Harry ma olyan furcsán viselkedett. Olyan volt, mint tavaly amikor barátnőt hozott haza. Akkor is pont így viselkedett csak velem és nem a barátommal. Talán féltékeny lenne? Á nem ez nem Harry Stylesre vall. Ahogy kavargattam az ételt, hallottam, hogy nyitódik a konyhaajtó. Megfordultam majd Harryt pillantottam meg. Emlegetett szamár, mindig megjelenik, ha emlegetik.
• Mit keresel itt? Üdítő? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
• Igen. Niall kiitta a horror film közepén a kólás üvegből a kólát. Nem tudom, hogyan tudtál mellette horrort nézni, miközben egy párnát szorítgat még most is. – mondta a fejét csóválva, nevetve.
• Nem volt könnyű elhiheted. – mondtam én is nevetve.
• És amúgy ezzel a sráccal tényleg nincs köztetek semmi? – kérdezte komolyan.
• Nincs. Neki is meghaltak a szülei abban az autó balesetben, amelyben anyu. Úgy látszik anyuék voltak a hibások és ez által még 2 ember meghalt. – mondtam nyersen.
• Az szép. – mondta.
• Van egy jó és egy rossz hírem. – mondtam mosolyogva.
• Kezd a rosszal. – mondta majd érdeklődve várta a választ.
• Nincs kóla, de viszont egy háztömbnyire van egy kis bolt. Elszaladhatsz 3 perc az egész. – mondtam majd rá néztem mosolyogva.
• Hol az üdítő? már teljesen kiszáradtam! – kiáltotta Niall.
• Akkor megyek. – mondta Harry majd kiszaladt a konyhából.

Lefedtem a gőzölgő ételt majd kimentem a nappaliba és kezembe fogtam az egyik könyvem.

• Csak azt ne mondd, hogy most is olvasni fogsz, amikor vendégek vannak nálad? – kérdezte szörnyülködve Adison.
• Elnézést. – mondtam nevetve majd letettem vissza az asztalra a könyvet.
• És milyen a suli? – kérdezte Louis felhúzott szemöldökkel.
• Még semmilyen, mert csak most jelentkeztem rá. Előbb tudod, fel kell, hogy vegyenek Lou. – mondtam mosolyogva.
• Én úgy voltam vele, hogy már felvettek. – mondta elgondolkodva.
• És várod már? – kérdezte Niall.
• Nem, nagyon mert félek tőle, hogy nagyon nehéz lesz, és nem tudok eleget tenni a kötelezettségeimnek, de egyben meg várom, mert azt csinálhatom végre, amit szeretnék.
• Neked is lehetnének ilyen álmaid Zayn. – bökte meg A. D Zaynt.
• Igen? Szivi én énekelek, neked kéne inkább valami elfoglaltságot találnod. – mondta komoran.
• Nekem az - az elfoglaltságom, hogy téged idegesítselek. – mondta már A.D is komoran.
• Igen azt tudom. – vágta rá Zayn.
• Szóval idegesítelek? Akkor hozzád sem szólok inkább. – mondta felhúzott orral.
• Ne sértődj már meg csak vicc volt. – mondta Zayn.
• Ha ennyire szeretsz viccelődni miért nem mentél inkább kabaréba? – kérdezte Adison majd arrébb ült Zayntől.

Mi persze nagyott nevettünk, ahogy civakodnak, mindig is vicces volt azt látni, ahogy majdnem megölik egymást. Persze csak képletesen. Náluk legalább meg van az a szikra, ami köztem és Niall között sosem volt meg. Lehet, hogy az én hibám, de lehet, hogy Niallé. Ahogy teltek a percek Harry nem jött még mindig. Kezdtem aggódni, hogy valami baja esett, és gondoltam meg kellene néznem mi, van vele.

• Srácok én megnézem, mi van Harryvel. Pár perc és visszajövök rendben? - Rájuk néztem, majd amikor bólintottak kiviharzottam a nappaliból és lefutottam a lépcsőn. Ahogy körbe néztem Harryt sehol sem találtam. Mi a fene? Hova a csudába tűnt ez el? Elmentem a kis boltig, majd amikor visszafelé jöttem megpillantottam, ahogy éppen felém igyekszik.
• Harold Styles! - mondtam idegesen.
• Ne haragudj csak el kellett valamit intéznem. – mondta, majd hátra fordult és rá kacsintott egy lányra.
• Ja, mindjárt gondoltam. – mondtam keserűen.
• Na, akkor megyünk? Tisztára összefagytam már. – mondta dideregve.
• Tudod, eszes nem kellene lejönni egy, száll pulcsiban. – mondtam komoran.
• Nem tudtam, hogy ilyen sokáig leszek oda. – majd megvonta a vállát.
• Bárcsak egyszer változnál meg Harry! Én lennék a világ legboldogabb embere, ha… - mondtam volna, de egy olyan arcot pillantottam meg amitől, még a hideg is kirázott…