2012. november 24., szombat

§ "Lesz időm felejteni"


Ez a rész hosszúra sikeredett, de legalább lesz mit olvasnotok: ) Következő rész másik szemszögből lesz : )

Ui.: Legyen szép estétek / napotok : ) Sziasztok : D


 "Lesz időm felejteni"




Ahogy ültem a konyhába, elkezdett remegni a kezem. Mintha egy kisgyerek bontaná ki az ajándékát, körülbelül olyan érzés kavargott bennem. Izgatott voltam a lány miatt, majd eszembe jutott, hogy át sem öltöztem még. Ahogy a szobámba siettem, eszembe jutott, hogy még sem öltözhetek úgy fel, ahogy szoktam, csak valami elegánsabb ruhát kéne felvennem. Ahogy szétnéztem a ruháim közt, egy normálisat sem találtam, majd azonnal berohantam A.D szobájába. Már ő is készülődött, és amikor meglátott az ajtóban, kíváncsian felvonta a szemöldökét.

-         Hát te meg mit akarsz? – kérdezte mosolyogva..
-         Izéé… Tudod az előbb éppen ruhát néztem… és…
-         Adjak egyett kölcsön? – kérdezte mosolyogva, majd elnevette magát, és egy kék színű koktélruhát nyomott a kezembe.
-         Mivel cipőd sincs, azt is adok. – mondta, majd egy gigantikus sarkú cipőt tett le elém.
-         Harisnya? – néztem rá aggódva. Elnevette magát.
-         Ehhez, nem kell harisnya. De ha ma még végezni akarsz az öltözéssel, akkor siess. Meg nekem is van még dolgom. – mondta, majd megfogtam a cipőt és a ruhát és a szobámba kullogtam vele. Felvettem a ruhát, majd a cipőt. Amikor felálltam a székről, úgy nézhettem ki, mint egy robot. Hogy a csudában tudnak ebben járkálni? Kérdeztem, majd valahogy kibotorkáltam az ajtóhoz. Amikor kinyitottam az ajtót, éppen akkor lépett ki Adison is, majd ahogy megfordultam elfüttyentette magát.
-         Ez szép. Hol van Henriett? – kérdezte nevetve. – Mintha rád öntötték volna. Niallnek eláll majd a lélegzete, és szerintem Harrynek is. – mondta kacsintva, majd megölelt. – De ne állj úgy mint egy babzsák. Mozogj. – mondta majd megtolt.
-         Kösz, még ha tudnák is. – mondtam, majd kín keservesen valahogy lejutottam a lépcsőn. Megterítettem, de borzalmas volt ebben a magassarkúcipőben tányérokat meg poharak vinni, hisz figyelni kellett, hogy ne hogy eltörjem a tányérokat, poharakat, meg azért nem akartam kitörni a bokámat. De végre készen lettem, és tudtam, hogy ezt Adison élvezi. Szereti nézni, ahogy én szenvedek.
-         Egyébként tudtad milyen egy… - mondtam volna Adisonnak, de megszólalt a csengő.
-         Jézus megjött. – mondta Adison, majd az ajtóhoz rontott. Még egy ruhaigazítás, és készen voltam, vártam a „híres lányt”. Először Niallék hangját hallottam meg, majd egy egyszerű lány lépett be a napaliba.
-         Szia. – köszönt félénken. – Jenny Malone a nevem. – mondta, majd láttam, hogy Harry megfogta a kezét. Ezzel a kis játékkal mit sem törődve, nyugodtan válaszoltam a lánynak.
-         Szia. Henriett Farkson. – mondtam, majd megöleltem. Éreztem, hogy a lány meglepődött a hirtelen családias szokásom láttán, de ha Harryvel van, akkor már tényleg családtag. – Sokat meséltek rólad. – mondtam nevetve.
-         Remélem csak jót. – szólalt meg félénken. Nem tudom Adison miért mondott ilyeneket erről a lányról, hiszen ártatlan, mint a pitypang.
-         Igen, csak jót. – Majd Niall kiálltását hallottam meg.
-         Együnk! – jött be Louissal karöltve, de amikor megpillantott engem megtorpant. – Henriett, tényleg te vagy az? – kérdezte, majd pofon ütötte magát.
-         Normális vagy? – kérdeztem meg, majd közelebb mentem hozzá.
-         Most már nem vagyok benne biztos. – monda, majd ezen elnevettem magam.
-         Ez igen. Szép ruha. – mondta Louis majd kacsintott.
-         Adison érdeme. – mondtam, majd elpirultam.
-         Úgy hiszem, hogy ezen az estén nem Henriett vagy Adison, ha nem Jenny a sztár. – mondta Harry ridegen. Hihetetlenkedve rá néztem, majd megráztam a fejem. Ha mindez miattam van, mármint, hogy ilyen undok velem, akkor örökre elfelejthetem a barátságát.
-         Igazad van. – mondtam, majd a konyhába mentem, az ételért. Amikor a nappaliba mentem már mindenki az asztal körül ült, így letettem az ételt az asztal közepére. Csendben evett mindenki, majd Jenny megszólalt.
-         Tényleg, köszönöm, hogy ennyit fáradoztál Henriett. – mondta, majd elmosolyodott. De amikor a szemébe néztem, nem örömöt, ha nem unottságot láttam. Már megint mi a fenén gondolkozom? Totálisan bezavar, hogy Harry ilyen velem. De minek törődöm vele? megráztam a fejem.
-         Ugyan, szívesen tettem. – mondtam neki mosolyogva.
-         Tényleg Hen van már hír anyukádról . Tudod ki ment spanyolba egy pasassal. – mondta Harry, majd kifordult a villa a kezemből, és hangos csörrenéssel a tányéromra esett. Most mi baja van velem? Majdnem kicsordult egy könnycsepp, de nem, nem fogom meghagyni ezt az örömöt Harrynek.
-         Nem, nincs semmi hír. – mondtam gúnyosan. Vállat, vont majd Adison megszólalt.
-         Harry ez már túlzás. – mondta Adison.
-         Igen? Védjed Adison. De ha nem tudnád, már mióta itt van nálunk a lakásunkban. Itt szívja a vérünket, idegesít, beleszól mindenben. - fakadt ki Harry. Szóval innen fúj a szél. Most már tényleg nem tudtam vissza fogni magam, és egy könnycsepp kifolyt a szememből. Csak egy könnycsepp Henriett. De már nem tudtam visszafojtani.
-         Szóval ennyi a baj? – kérdeztem gúnyosan. – Egész eddig ezt akartam megtudni, hogy mi a bajod velem. De mostmár tudom, hogy nem csak neked, ha nem itt mindenkinek baja van velem . – mondtam gúnyosan.
-         EZ nem igaz. – mondta Jenny.
-         Na, te meg pont ne szóljál bele! – mondtam a kelleténél hangosabban.
-         Ne beszélj ilyen hangon Jennyvel. Nincs jogod hozzá, ahogy ebben a házban semmihez sincs. – mondta Harry, majd láttam, hogy megfogta Jenny kezét. Elveszett minden remény. Szóval ezért voltak olyan feszültek mostanában. Vártam, hátha mondd, még valamit valaki, Niall, a barátom, aki szeret, elméletileg. De nem, nem szólt senki, mindenki a tányérját bámulta mereven.
-         Rendben. – mondtam elcsukló hangon. Erre mindenki felkapta a fejét. – Elmegyek. – mondtam, majd láttam, hogy Lou arca eltorzul, majd amikor Harryre néztem, mintha neki is megenyhült volna az arca.
-         Nem. !- jelentette ki Lou. – Ki fog nekem akkor majd kaját csinálni ? – kérdezte. Kitoltam a székem, és felállva válaszoltam neki.
-         Amíg nem jöttem elvoltatok nélkülem is. Most is ellesztek, ha már nem leszek a púp a hátatokon. És részben igaza van Harrynek. Élősködő voltam. És Sajnálom, ha.. teher voltam. – mondtam, majd kiléptem a magassarkú cipőmböl, és a szobámba futottam. Levettem a bőröndömet a szekrényről, és belepakoltam minden ruhámat. Szerencsére nem volt sok ruhám, és nem is akartam mindent vinni, amit Nialltől kaptam azt itt hagytam, majd jó lesz Jennynek. Levettem Adison ruháját, szépen összehajtogatva az ágyra tettem, majd felvettem egy kopott felsőt, egy nadrággal és egy sportcipővel, és kimentem a szobámból. Szerencsére össze tudtam szedni magam, majd lent a lépcső alján Adison könnyes szemét pillantottam meg.
-         Hen ne menj el! Ha te mész, akkor én is megyek veled! . – mondta síros hangon, de amikor meg akart ölelni kitértem az útjából.
-         Tudod, hogy nem szeretek búcsúzkodni. Meg még úgy is látjuk egymást. – mondtam halvány mosollyal.
-         Nem, mert éppen most mennek Zayn és a fiúk turnéra mennek, és én is megyek velük. – mondta Adison.
-         Engem megtalálsz. De lehet, hogy elmegyek anyáékhoz Olaszországba. – mondjuk ez hazugság volt. Még ha az a hely lenne az utolsó is a világon, akkor se mennék oda. Visszamegyek a régi házba, végre láthatom Hanry-t. Minden jó lesz, minden szuper. Niall ajándékát, meg majd elküldöm postán.
-         Henriett nem mehetsz el. ! Harry csak viccelt. – mondta Niall, majd láttam a szemében a fájdalmat. – Ugye Harry?? – kérdezte szinte már könyörögve.
-         Igen, én túllöttem a célon Henriett. Sajnálom. – ezen elnevettem magam.
-         Ne áltassuk magunkat Harry Styles. – mondtam határozottan. – Sosem kedveltél, és igazad van, rossz tanácsaim vannak. Csak tudod, én már elvesztettem egy testvért, egy apukát, egy anyukát, és nem akartam, hogy veled is ez legyen. De túl aggodalmas voltam. És a félelmem győzőtt az ép eszemmel szemben. Féltékeny voltam, mert azt hittem, hogy nélkülözni fogsz, és akkor nem leszel a régi humoros Harry, az, akit megismertem azon a bizonyos koncert estén. De mostmár minden jó lesz. Én szépen lassan eltünök, ti élitek tovább az életeteket, nélkülem. Ezt akartad mindig. Most biztos, elítélsz, de én mindig családtagnak, egy testvérnek tekintettelek és foglak is. Ezen az érzésen nem változtat senki és semmi. – mondtam, majd éppen menni készültem de Niall megszólalt halkan.
-         És mi lesz velünk? – kérdezte elcsukló hangon. Már a visszafojtott könny marta a szemem, de megfordultam.
-         Neked is jobb lesz nekem is így Niall. – mondtam halkan.
-         Nem, tévedsz.
-         Nem tévedek. Niall hozzád egy olyan lány illik, aki megérdemel téged, aki meg tudja mindazt adni, amit én nem tudtam neked. Én csak egy törött szívet tudtam adni, és látod, nem volt elég. – vontam meg a vállam. – Jön helyettem egy új, hidd, el milyen hamar eljön majd. De felejtsük el egymást. – mondtam elhalló hangon.
-         Nem Hen. Mostmár értem. Te sosem szerettél engem Henriett. Pedig azt hittem, hogy te más vagy, hogy te legalább úgy szeretsz, ahogy vagyok, és nem azt szereted, aki vagyok! De tévedtem. Ugyan olyan, vagy mint azok a kétszínű libák. Ugyan olyan.
-         Igen Niall nem szeretlek. – Ez az év legnagyobb hazugsága. Majd amikor kimondtam ezeket, láttam, hogy Niallnek egy könnycsepp folyt ki a szeméből, majd megfordult és elment.
-         Soha többé nem akarlak látni Henriett! . – mondta. Csendben kihúztam a bőröndöm az esőbe, majd hívtam egy taxit. Amikor megérkeztünk a házunkhoz, tiszta üres volt, csak egy kis fény áradt ki, gondolom ez is a bérlő miatt. Kinyitottam az ajtót, majd megpillantottam egy öreg nénit.
-         Csókolom. – mondtam neki.
-         Te vagy az, akié ez a ház? – kérdezte szomorkásan.
-         Igen, én lennék. Köszönöm, hogy vigyázott a macskámra, már csak ő maradt nekem. – mondtam, majd törölgettem a kifolyó könnyeimet.
-         Akkor én összepakolok és megyek. – mondta.
-         Nem, nem. Szerintem elég nagy ez a ház hármunknak. – mondtam mosolyogva.
-         Ugyan, kedvesem nem leszek a terhére. – mondta mosolyogva.
-         Nem. Inkább hálás vagyok, hogy rendben tartotta az otthonom, és vigyázott az egyetlen olyan dologra, aki a legfontosabb. – ebben tévedtem, mert Niall volt az, de ki kell őt vernem a fejemből. Jobb, ha most el kezdem.
-         Éppen, most csináltam teát, üljünk le és mondja el kedvesem mi történt. – mondta aranyosan.

Lassan elmondtam a történetet az elejétől a végéig..

-         Hogy veled mennyi sok rossz történt. – mondta, majd megcsóválta a fejét.
-         Az élet igazságtalan. – mondtam mosolyogva. - És nem volt rossz dolog, mert megismertem Niall Horant, és szeretem, és fogom is örökre. – mondtam, majd szétnéztem a konyhában. Ahogy a polcra néztem, megakadt a szemem. Láttam Niall képét kiragasztva az egyik üveges szekrényajtóra.
-         Tudod, a düh és a harag, rossz tanácsadó. Ha valaki mérges, akkor azokat a dolgokat meggondolás nélkül mondja ki. – mondta, majd megfogta a kezem.
-         És a nehéz út a helyes. – mondtam lehajtott fejjel.
-         Nem éppen. Mert egy nehéz út során megtörhetsz, és lehet, hogy zsákutcába fordulsz. De egy könnyű út is lehet veszélyes és veszélytelen. Mindent ki kell próbálni. – mondta.
-         A néni szerint, jól tettem, hogy elhagytam azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek, és aki a legfontosabb volt nekem? – kérdeztem szomorúan.
-         Tudod, nekem a férjem 28 éves koromban hunyt el. – mondta szomorkásan. – Friss házasok voltunk, de hívta a katonaság, és mennie kellett. Amikor aznap elment, azt mondtam magamban, hogy jól tettem, hogy elengedtem? De mostmár tudom, hogy jól. Pár hét múlva jött egy irat, hogy a férjem Joseph a fronton vesztette életét, a hazát mentve. Mielőtt elment azt mondta, hogy szeret, és hogy majd találkozni fogunk. De nem ebben az életben. – mondta szomorkásan. – Azok a hetek a hónapok, az évek voltak a legszörnyűbbek. – mondta, majd elővett egy zsebkendőt, és megtörölte könnyes szemeit. Ez az igazi szerelem.
-         És nem házasodott újra? – kérdeztem tőle szomorkásan.
-         Tudod, nem tudtam, mással lenni, és nem is akartam. Annak adtam magam, akit szeretek, és ezután nincsenek kérdések. Sokan próbáltak udvarolni, de nem érdekeltek, mert mind csak ficsúrok voltak. Joseph volt életem szerelme, és felmerül, hogy miért nem tettem meg? – nézett rám kérdőn.
-         Igen. – mondtam halkan.
-         Mert lett egy gyermekem Josephtől. – mondta mosolyogva. Elővett két fényképet majd ideadta őket.
-         Ez Joseph. – mutatott egy igen helyes arcú fiúra. – Ő pedig a fiam George. – istenemre mondom, olyan ismerős volt nekem az, az arc, az a szem.
-         Szerintem most őrültnek fog tartani, de nagyon hasonlít a volt barátomra Niall Horanra, a fia. – Ez nem igaz, mindenben őt látom! ?
-         Pedig semmi rokonság nincs közöttük. – válaszolta majd eltette a képeket.

Ha így folytatom, be fogok csavarodni. Lehet, hogy egy kis nyugalom kellene, el kellene mennem vidékre. Vagy csak itt kellene maradnom, és felejtenem. De hogy lehet elfelejteni egy olyan személyt, akit szeretek? De a szerelem elmúlik, az idő begyógyítja a sebeket. Niallék mennek turnéra nekem lesz egy kis időm gondolkodni, lesz időm felejteni.. 

2012. november 23., péntek

§ Ezt nevezitek takarításnak?


Ne tudjátok meg, nagyon beteg lettem, de készen vagyok az új résszel fel is teszem. Remélem tetszeni fog, Jó olvasást hozzá : ) Sziasztok : )

Ui.: Holnap hozom a következő részt : )



„Ezt nevezitek takarításnak? ”




A nappaliban már ott ültek a fiúk, majd Harry önelégült mosolyát láttam meg először.

-         Mit láttál Hazza, hogy ennyire nagy mosoly van az arcodon? – kérdeztem, majd gúnyos arcát látva elnevettem magam.
-         Téged. – mondta nevetve.
-         Ha, Ha. Na de komolyan.
-         Van egy rajongó lány, aki nagyon bejön Hazza-nak. – mondta Louis, majd a TV-t kezdte el nézni.
-         Egy rajongó? – néztem össze Adisonnal.
-         Jenny a neve. – mondta unalmasan Liam.
-         Jenny? – kérdeztem mosolyogva. – Elkapott a gépszíj Harry. – majd megütöttem a vállát.
-         Nem, ez most tényleg komoly. Nekem is nagyon tetszik, és szerintem ő nem csak egy „pop sztárnak” néz. – mondta, majd elmosolyodott. Nagyon féltem Harryt, nem, nem azért mert féltékeny vagyok, ha nem mert félek, hogy olyan sebet kaphat, amit nehezen hever ki. Olyan nekem mintha a testvérem lenne, és nem akarom őt szomorúnak látni. És végre örülök, hogy ha ez a Jenny tényleg komolyan veszi Harryt és nem reklámnak tekinti, akkor végre nem fog ilyen idétlen futókapcsolatokba belebonyolódni.
-         Örülök, hogy találtál valakit. – De nem tudtam folytatni, mert Adison szokása szerint, most is közbevágott.
-         És milyen Jenny? – kérdezte érdeklődve, majd egy cetlit és egy tollat fogott. Ez a lány már megint mit forgat a fejében!?
-         Jenny Malone. – mondta Harry. – Olyan szép neve van, és a szemei. – mondta ámuldozva Hazza.
-         1. Olcsó húsnak híg a leve. 2. Lehet szép, csinos, de azt honnan fogod tudni, hogy belülről milyen? Ilyen az alma is. Kívülről szép, de belülről pedig férges. – mondtam, majd láttam, hogy Harry lehajtotta a fejét.
-         Amúgy neked muszály mindig elbasznod az embernek a kedvét? – kérdezte gúnyosan. – Ahányszor egy lány a közelembe került te már próbálsz kiábrándítani belőle. ! –vágta rá. Ez úgy esett mintha pofon vágtak volna.
-         Nincs igazad Harry. Én azt mondom, ami az igazság. Honnan a fészkes fenéből tudod azt, hogy a csajnak nincsenek hátsó szándékai?? Mert te mindig csak a napsugarat látod meg, de nem gondolsz a zivatar felhőkre! De tudod mit? Akkor nem fogom mostmár tépni a pofámat, nem mondok semmit, és akkor nem foglak idegesíteni, nem ábrándítalak ki a lányokból. De nekem ne hogy hozzám gyere, amikor majd magad alatt leszel. Ha most nem hiszel nekem, akkor majd saját majd dolgozd fel a veszteséged! – mondtam majd felálltam és a konyhába mentem.
-         Tudod mit Henriett? Egyetértek veled. Nincs szükségem a hülye tanácsaidra, mert semmire valók! Ja, és ma meg fogom hívni vacsorára. – kiabálta, majd egy ajtócsapódást hallottam. Olyan naiv Harry. Kíváncsi leszek erre a lányra, de abba bele fogok pusztulni, ha neki lesz igaza. Kiöntöttem a narancslevet majd visszamentem a nappaliba.
-         Van egy képed arról a csajról? – kérdeztem Adisont. – Mivel csak ketten voltunk már a nappaliban.
-         Persze, de nekem nagyon gyanús az arca. – mondta, majd elém nyomta a telefonját. – Ő az. – mutatott egy arcra. Normális arca volt, de ahogy piált nem nagyon tetszett nekem. Az arcán is látszott, hogy nagyon káóra itta már magát.
-         Ez lenne Jenny? – kérdeztem döbbenten.
-         Igen ő. Egy iszákos ez a csaj.  Járt már Bruno Marssal, járt még, Timberlakkel, úgy hallottam, hogy Justin megvett neki egy méregdrága gyűrűt, amit már rég kinézett magának, és másnap dobta Justint. Mi van, ha tényleg pénzéhes ez a csaj? – mondta Adison. Én nem hiszem. Jó igaz hogy iszákos, de hát a fiúk is berúgnak egyszer kétszer, na, jó, hanem többször. De amúgy szerintem ez is csak pletyka. De majd megismerem ma este, és szerintem tök normális.
-         Szerintem meg normális. Iszik, de az még elfogadható. Majd ma minden kiderül. – mondtam, majd láttam, ahogy Niall bejött az ajtón a fiúkkal.
-         Kicsináltam? – kérdeztem, majd rájuk néztem.
-         Ha érdekel a véleményem, - szólalt meg Liam – akkor eléggé. Tudod ez már tényleg túlzás, hogy még nem is láttad és máris ítélgetsz. Lehet, hogy ez Harry nagy szerelme, vagy mit tudjam én mije. Láttad eddig is, hogy milyen szétszórt volt a párkapcsolata, most végre egy kis nyugi van. - Wá, Liam bölcs lett.
-         Túloztam, de csak féltem. Nem akarom, hogy olyan kapcsolatba kerüljön, ahol kihasználhatják, meg ilyesmiket tehetnek vele. – mondtam. – De mivel ma jön a lány, el kéne menni, vásárolni Niall. Nem akarsz velem jönni? – néztem rá boci szemekkel.
-         Bevásárolni? – kérdezte döbbenten.
-         Figyelj, ha nem akarod, hogy a csaj a körmét rágja már éhínségében, akkor csak össze kéne dobni valami kaját. Ha még nem is lesz nagy dobás. – mondtam, majd elnevették magukat.
-         Én is mehetek? – kérdezte A.D. – benézek egy ruhaüzletbe.
-         Ugye nem? – kérdezte Zayn. – Nekem is mennem kell? – majd láttam, hogy Liam vállára hajtotta a fejét. – Miért Istenem, miért?? – kiáltott az ég felé.
-         Szóval, mivel akkor megyünk négyen, ti ketten összepakolhattok. – kacsintottam rájuk.
-         – Rendben, legalább bent leszünk és nem a szakadó esőben sétálunk. – mondta Louis, majd kinézett az ablakon.

Felmentem a szobámba, majd valami sportos göncöt választottam ki. Mivel, nem vagyok valami nagy divatdiktátor, nem is követem az épen akkor bejövő divatot, azt veszek fel, ami nekem tetszik. Mindig azt gondoltam, hogy akinek nem tetszik, a stílusom az ne nézzen rám. Sokkal jobban szeretem a kényelmes ruhákat, és el nem tudom képzelni, hogy tűsarkúban, hogy a francban lehet esőben járni? . De ezt már csak azt tudja, aki imádja a magassarkút. Mivel én inkább a sportcipőt istenítem, aki a Magassarkúk Forever klubjába szeretne belépni, az mennyen még 3 ajtóval arrébb. Adison mindig mindenhova magassarkúba megy. Na, jó kivéve itthon. Itthon mamuszba szokott lenni általában. Amikor lementem éppen akkor vette fel mindenki a kabátját, csak egy ember hiányzott a sorból, Adison.
-         Adison! Siess már! – kiáltottam fel, majd hangos kopogásra lettem figyelmes, és homlokon csaptam magam. Két perc múlva Adison ált előttem tűsarkú cipőben, fekete térdig érő kis ruhában és egy divatos kabátban.
-         Hát, te meg hogy nézel ki? – csúszott ki a számon, majd hirtelen azonnal be is fogtam. – Upsz, ezt nem hangosan akartam.
-         Még te kérded? Te meg úgy nézel ki, mint aki most megy a maratonra. Én legalább finom vagyok és nőies. – mondta, majd elkezdtem ezen nevetni
-         Te finom és nőies?? – kérdeztem nevetve. – Enyhe túlzás.
-         Nekem tetszik. – mondta Zayn, majd szúrós szemmel rám nézett. Álltam a tekintetét, majd ő fordította el hamarabb az arcát.
-         Tudod ízlések és pofonok, de mostmár menjünk, mert karácsonyra se fogunk végezni a bevásárlással. – mondtam, majd felvettem a sapkámat, és Niallel kiléptünk London esős utcáira. Csendben lépkedtünk az egyik butik felé, majd Adison felkiáltott.
-         Nézzétek! Ide jöjjünk be! – megse várta a válaszunkat, már húzott is befele minket a ruhaüzletbe. Bementünk, hatalmas volt a ruhaüzlet, bevallom, sosem tudtam ezekben a nagy üzletláncokban eligazodni, de Adison elég otthonosan mozgott bennük. Hirtelen Niall egy felsővel kezdett szemezni.
-         Tetszik neked? – kérdeztem.
-         Tessék? Micsoda vagy kicsoda? – nézett rám kíváncsian.
-         Az a felső. – mutattam a sarokba.
-         Igen, és az, az utolsó darab. – mondta.
-         Akkor vedd meg. – mondtam neki
-         Most nincs szükségem új felsőre. – mondta. – Hen megnézem, mit csinál Zayn, mert már szem elől tévesztettem. Okés? – nézett rám.
-         Persze, menj csak. – megcsókolt, majd megpuszilta az arcom, és már el is tűnt a tömegek rengetegjében. Egyesek, hogy el tudnak itt igazodni. Ahogy egyre csak néztem azt a felsőt eszembe jutott, hogy lassan itt a karácsony. Mi lenne, ha megvenném ezt a felsőt Niallnek? Biztos, hogy örülne neki. Odamentem a felsőhöz és a pulthoz ballagtam vele.
-         Elnézést. – szólítottam meg a fiatallányt.
-         Igen? – kérdezte mosolyogva.
-         Azt szeretném tudni, hogy ebből a felsőből nincs másik szín? – kérdeztem, majd a pultra tettem a felsőt.
-         Nincs, és ez az utolsó darab ebből a márkánkból. – mondta, majd rám nézett.
-         Mikor jön újabb, hogy is mondjam… - nem találtam rá a megfelelő szót.
-         Kollekció ebből? – mutatott a felsőre.
-         Igen. – mondtam, majd hátrafigyeltem, hogy nem e jön még Niall.
-         Azt hiszem, hogy az a cég, akitől rendeltük az elköltözött, és ez az egyetlen darab még. A legeslegújabb kollekció talán Január körül várható. – Január? az nagyon későn van. Most kell megvennem Niallnek. Ahogy hátra pillantottam láttam, hogy Niallék már jönnek is.
-         Akkor ezt elvinném. – Mutattam a felsőre.
-         A barátjának veszi? – kérdezte mosolyogva. Kedves eladó volt.
-         Igen neki, csak még nem tudja, és az a célom, hogy ne is tudja meg. – mondtam mosolyogva.

Végre beütötte az árát a gépbe, majd kifizettem. De hirtelen eszembe jutott, hogy Niall előbb utóbb otthon úgy is megtalálná a felsőt, így egy újabb kéréssel fordultam a lányhoz.

-         Ezt nem tudná elrakni nekem? – kérdeztem, majd felkészültem a Nemleges válaszra.
-         Hogyne. Csak itt írja alá, és a blokkot máris hozzá csatolom. – Gyorsan aláírtam, majd hirtelen Niall hangját hallottam meg a hátam mögül.
-         Henriett te meg mit csinálsz a pultnál? – kérdezte, majd hátrafordultam.
-         ÖÖÖ… Csak, megkérdeztem, melyik részlegen lehettek, de sehogysem tudtam eligazodni. – mondtam, majd Adisonra néztem. Megvonta a vállát, majd utat tört magának, és a pultra pakolta a ruhakupact. Kifújtam a levegőt, majd Niall mellé álltam. Ahogy az arcát fürkésztem, láttam, hogy a szeme sarkából a felsőt keresi, amit előbb rakattam el.
-         Mit keresel? – kérdeztem, majd úgy tettem, mintha én is keresném.
-         Segíthetek valamiben? – kérdezte egy fiatal lány Niallt.
-         Csak egy felsőt szerettem volna megnézni, de már nincs ott.
-         Melyikre gondoltál? – majd felmutatott egy képet a felsőről. – Talán erre? – kérdezte.
-         Igen erre. – mondta Niall, majd sóhajtott.
-         Éppen most vitték el. Sajnálom. – mondta a lány, majd tovább ment egy másik nézelődőhöz.
-         Hallgatnom kellett volna rád Hen. – mondta, majd átölelt.
-         Biztos jön, majd újabb kollekció ne aggódj! De menjünk mostmár tényleg bevásárolni. – mondtam, majd arcon pusziltam.

Kimentünk végre az üzletből, és egy élelmiszer boltban folytattuk. Végre kiértünk valahára abból a boltból is, ijesztően hosszú sor állt a boltban. Amikor hazaértünk lepakoltunk, majd elkezdtem azon agyalni, hogy mit csináljak. Imádtam főzni, de nem érkezett mondjuk még visszajelzés arról, hogy jól tudok e. Párszor főztem Louiséknak de nem mondtak semmit róla. Ahogy Louisra gondoltam eszembe jutott, hogy milyen feladattal láttam el őket. Mivel az emeleten nem találtam őket, lementem a nappaliba.

-         Mit mondtam neked Louis? Jah, és Liam? – kérdeztem őket, majd a focimeccs elé álltam.
-         Azt, hogy takarítsunk ki? – kérdezett vissza.
-         Igen. Ehhez képest, mit csináltok, gunnyadtok a kanapén és zabáltok! – mondtam.
-         Mi, kitakarítottuk az emeletet. – mondták felháborodottan.
-         Ki? Ezt nevezitek takarításnak? 1. Az én szobám eleve rendben volt. 2. A. D-nek csak ruhákat kellett elpakolni. 3. Mit csináltatok? A fürdő az szanaszét van. Csak eddig futotta az erőtök? – kérdeztem idegesen. Miért nem tudnak normálisan kitakarítani? Akárhányszor megkérem őket, sosem tudnak normálisan kitakarítani. – Ha ennyire nem voltatok képesek, akkor a meccs után Louis, segítesz nekem meghámozni a krumplit! – mondtam neki.
-         Én nem! . - jelentette ki határozottan.
-         Azt mondtam, hogy igen! Vagy kitakarítod a fürdőt. Na, melyiket választod? – kérdeztem tőle.
-         Hámozás! – kiáltott fel gyorsan Louis
-         Kösz, Lou jó haver vagy. – mondta Liam, majd fancsali mosollyal elindult az emeletre.
-         Na, akkor irány. – mondta, majd kikapcsolta a TV-t, és betuszkolt a konyhába…