Nos, meghoztam a következő részt.. Egy kis idő eltolódással igaz, de nagyon sűrű volt a programom a héten. De nem akarok kertelni, a látogatottság már 800 fölött van, feldobtátok a hétvégém.. Jah és egy kis infó: hétvégéken, úgy döntöttem, hogy 2 részt teszek fel: ) Meg még ha úgy adja az időm, akkor hétköznap is .. A történet talán lehet, hogy egy kicsit szárazra sikeredett.. Ja és ez már megint nem csak Henriett szemszöge. De mostmár nem is kertelek többet itt az új rész : )

Haza akarok menni

Amikor Evelenie körbe vezetett a városban sok ismerős emlék elevenedett fel bennem, egy - egy emlékmű láttán. Nagyon meleg volt Budapesten, így le is vettem a kis kabátkámat és a sapkám. Végig vezetett a nagy házak között, és már kezdett nagyon elegem lenni az örökös napsütésből.

-         Eveline, mikor megy haza? – kérdeztem.

-         Nem sokára, már csak egy utca. Magyarázta.

Egy utca? És neki mennyi egy utca? 1 km-er?

Pár perc múlva, szerencsére már belül a hűvös házban ültem, egy vendégszobában. Amikor kifelé pakoltam a bőröndömből, megtaláltam a telefonom. 3 nem fogadott hívásom volt, már megint Adison-tól. De most nem érdekelve lelöktem az egyik éjjeli szekrényre. Nem akartam vissza hívni, hisz csak Harry-ről és Zayn-ékről beszél, folyton és folyton. Kipakoltam a ruháimat, amik kellenek, a nesszeszeres kis táskámat pedig a fürdőszobába tettem be. Visszatérve a szobába lefeküdtem az ágyamra. Én nem akarok itt lenni. Haza akarok menni… De mi van, ha nekem nem is London az otthonom, ha nem Magyarország? Ezzel a gondolattal megint álomba zuhantam. Egy érdes női hang ébresztett fel.

-         Henriett! Gyere kész a vacsora Henriett! – majd hallottam, hogy beront a szobámba Eveline..

-         Mi tessék? ültem fel, álmosan.

-         Kész a vacsora.- mondta nevetve.

-         Ja, jó. Mindjárt lemegyek..- mondtam majd nehezen kikászálódtam az ágyamból. Felvettem az egyik mamuszom, és felkötött hajjal lépkedtem le a lépcsőn.. De amikor végre a konyhába értem, incsiklandó illatok csapták meg az orrom.

-         Mit főztél? – kérdeztem.

-         Csirkét, krumplit, salátát. Ugye szereted a salátát? – kérdezte

-         Én? Igen.

 Leültem az asztalhoz, majd halkan csendben elfogyasztottuk a vacsorát.. A magyaroknál 21:00- kor van vacsora? Furcsa szokások vannak itt Magyarországon.. Vacsora után leültem a nappaliba Tv-ni. Eveline bekapcsolta, majd egy tévéműsorra vitte. Amikor elkapcsolt arról a műsorról egy zenecsatornára vitte. Azt hittem, hogy mentem megüt a guta, hiszen, a műsorvezető nő elég furcsa híreket közlött a nézőkkel.

-         Nos , a One Direction lemondta az utolsó koncertjüket, így már Londonban vannak. A rajongók fel vannak háborodva, és senki sem tudja, hogy a fiúk miért mondták le az utolsó koncertet..

Micsoda? Igaz mondjuk, nekem Adison már rég elmondta, hogy Zayn-ék lemondták a koncertet… Majd tovább kezdtem hallgatni a műsorvezető nőt.

-         Arról pletykálnak, hogy Zayn Malik Adison Limet-tel egy Londoni lánnyal, van most kapcsolatban. Harry-ről úgy nyilatkozott Adison, hogy éppen van egy kialakuló kapcsolata, és ezt Harry is megerősítette…

Hogy mi van? Talán ezt akarta A.D elmondani ? Hogy Harry talált magának egy lányt? Ez változtatná meg gyökerestől az életem? Kikapcsoltam a TV-t, majd felmentem a szobámba. A.D láttam, hogy hívott.. Nem vettem fel, majd letusoltam és fáradtan ledőltem a pihe puha ágyba. Hamar elnyomott az álom…

• Adison szemszöge

Miért nem veszi fel Henriett? Már vagy 6 – ára próbálom hívni, de sosem veszi fel..

-         Na, tudtál vele beszélni? – kérdezte Zayn majd átölelt hátulról..

-         Nem. Nem veszi fel. Olyan furcsa. Holnap elmegyek majd Abby-hez. – mondtam mosolyogva

-         Rendben. Szerinted nem lesz rád mérges, hogy elmondtad Harry-nek a dolgot? – kérdezte majd megfordított.

-         Olyan rossz volt látni, hogy miatta rosszkedvű. Muszály volt elmondanom Harry-nek is. Mondjuk nem tettem rosszat mivel Harry-nek is bejön.. – mondtam, majd leültem az ágyam szélére.

-         Hát, nem csúnya lány az biztos.. – mondta Zayn majd belebokszoltam a vállába.

Egyre közelebb jött, majd már csak pár centiméterre volt tőlem.. Még mentolos leheletét is éreztem, és végül a száját rá tapasztotta az én számra. Hirtelen egy ajtónyitódást hallottam, majd Zayn-nel gyorsan szétröppentünk. Niall vörös arcát láttuk meg, majd kitört belőle a nevetés.

-         Na, ki vele Niall mi olyan fontos, hogy meg kellett ehhez zavarni minket? – szólalt meg Zayn majd fagyosan nézett Niall-re.

-         Csak azért jöttem. Majd megint elkezdett nevetni. Láttam, hogy Zayn most meg tudná ölni.. Amikor ő is észrevette, hogy penge nyélen táncol elkezdte, végre mondani azt, amiért megzavart minket.

-         Csak Harry azt mondja, vagyis azt üzeni, hogy készített gofrit, gyertek le és egyetek. - mondta majd nevetve elment.

Azért néha Niall egy kicsit idegesítő is tud lenni, de nem lehet rá haragudni, vagyis én nem tudok. Ránéztem Zayn-re, ő is engem figyelt, majd megszólalt.

-         Min gondolkozol? – kérdezte halkan

-         Hogy mi lehet Henriett-el. Olyan rossz érzés, hogy nem tudom, hogy mi van vele.. Mindig felvette a telefont, amikor hívtam.

-         Biztos, hogy jól van. Lehet, hogy elaludt és azért nem vette fel, vagy lehet, hogy nincs is otthon. – mondta Zayn komolyan.

     Sokat viccelődött azon, hogy egyszer visszamegy Magyarországra, amikor mindenből és mindenkiből elege lesz. És akkor leesett.

    - És mi van olyankor, ha visszament Magyarországra? - Kérdeztem suttogva, majd elfehéredtem..

Egy kicsit megkésve hoztam, mivel tudjátok, hogy nekem is van iskola, sajnos, de itt van az új rész. Remélem, hogy ez is el fogja majd nyerni a tetszéseteket. De nem is nagyon kertelek tovább, itt az új rész. :) Wáóóóóh a 700 -as keretet is átléptüüük :D 

Nekem London az otthonom

A töprengésemből egy telefoncsörgés rántott vissza. Előkerestem nagy nehezen a mobilom, majd amikorra felvettem volna, már letette. Sóhajtottam egyett, majd leraktam a szekrényemre. Adison-ék már rég haza mentek. Hazaküldtem őket, mivel egész végig itt akartak maradni, de láttam, hogy Harry és Louis már alig tudja nyitva tartani a szemét. De egy kissé aggódom is, remélem Lou nem fog elaludni a volánnál, bár nem olyan felelőtlen gondolom. Azt hiszem, azt mondta A.D, hogy Harry-ék 1 hétre turnéra mennek. Ami azt jelenti, hogy A.D biztos, hogy velük megy és én megint egyedül leszem. Lehet, hogy elrepülök, vagyis visszarepülök Magyarországra. Csak engedjenek ki addig. Még 3 nap. Addig valahogy jobban kéne kinéznem, és meg kéne gyógyulnom. Meg kellene kérdeznem Dr.Parkinson-t, hogy mikor mehetek majd haza. Ahogy emlegettem, éppen ő lépett be a szobámba

- Remélem nem keltettem fel Henriett.- mondta

- Nem már fent voltam. Doktor úr kérdezhetek valamit? – kérdeztem félénken

- Hát persze.- mondta, majd közelebb jött.

- Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy mikor mehetek majd haza.

- Úgy néz ki, hogy már talán kedden. De miért?

Csak nem mondhatom meg neki, hogy azért mert a barátnőm elmegy az egyik pop sztárral a turnéjukra, és így egyedül maradok. Tehát csak ennyit feleltem:

-         Csak már nem jó itt. Nem szeretem a kórházakat. - mondtam halvány mosollyal.

-         Hát, amint mondtam kedden. De most bekötök egy infúziót. Rendben?

-         Már megint tű..- motyogtam mérgesen.

Majd elővette a nem kicsinek mondható tűt, először tiltakoztam, de utána belém döfte a tűt. Nem volt kellemes érzés.

-         Köszönöm. – mondtam mérgesen.

-         Ne feledje Henriett. Mondta, amikor éppen ment kifele,- Reggel 9 Visit. – mondta majd mosolyogva kiment a szobámból.

Megint egyedül maradtam. Akkor már kedden mehetek is haza. Szerdán elindulok akkor haza… De kinél húzzam meg magam? Talán Evelin-nél? A régi, nagyon régi barátnőmnél.. Már szinte nem is tudok magyarul beszélni.. Nem használtam sokszor a nyelvet. Beszélek akkor vele, és hátha még emlékszik rám. Fel is hívom.. Megkerestem a nevét a telefonba. Még mindig benne volt, nem töröltem ki, szerencsére. Beütöttem a számát, majd kis idő múlva felvette.

-         Igen? Itt Balogh Eveline. – mondta furcsán.. Mit is kell ilyenkor mondani? Jah igen..

-         Eveline. Hi. Henriett vagyok..- mondtam elég angolos akcentussal. Nehezebben megy, mint gondoltam.

-         Henriett? – kérdezte megdöbbenve

-         Igen.

-         Hogy - hogy felhívtál?

-         Haza mennék. Lakhatnák nálad? – kérdeztem.

-         Ugye nincs semmi baj? – kérdezte aggódva

-         Nem. Csak honvágyam van. - Kezdtem lassan visszaemlékezni a nyelvre.

-         Hát jó.. Mikor jössz? kérdezte

-         Úgy tudom.. Szerdan...- mondtam ékezet nélkül..

-         Meddig maradsz? kérdezte izgatottan..

-         Hát, ha nem baj, akkor egesz heten itt lennek. vagyis ott.- mondtam össze zavarodva..

-         Rendben, akkor kimegyek eléd az állomásra. - mondta nevetve

-         Ok. Akkor majd talalkozunk Eveline. Hi.

-         Szia.

  Sokkal nehezebb ez a nyelv, mint amire emlékeztem. Sőt arra sem emlékeztem, hogy ékezetek is vannak. De ha haza megyek, gondolom jobb lesz…

~~~~~ 6 nap múlva ~~~~~

Elérkezett a várva várt nap. Ma haza engednek, tegnap meg is erősítette Dr. Parkinson, hogy biztos, hogy ma haza mehetek. Ma reggel már leszedték az infúziót, és most pakolok. Adison-nak nem is szóltam, hogy elmegyek, de nem akarom zavarni a problémáimmal. Amikor végre összecsomagoltam a cuccaimat, kimentem a folyósora a záró nyilatkozatomért. Egy ápoló nő éppen írta még. Pár perc múlva, már a kezemben lévő nyilatkozattal és táskákkal álltam a St Thomas' kórház bejárata előtt. Hívtam egy taxit és haza fuvaroztam magam. Végig néztem minden egyes négyzetcentiméterét Londonnak, hisz nem sokára elmegyek innen. Kifizettem a taxit és benyitottam a házunkba. Anya nem volt itthon és Hanry dörgölődzött a lábamhoz. Nem tudom, de lehet, hogy Hanry-t is magammal viszem majd. Felmentem a szobámba és kikészítettem az egyik utazó bőröndömet. Összepakoltam a szerintem szükséges dolgokat, hisz nem költözök oda, csak elmegyek pár napra. Pár felsőt, nadrágot, cipőt, fehérneműt és egy kabátot pakoltam be. Bepakoltam még a neszesszeres kis táskámat és még pár nyakláncot is tettem bele a bőröndbe. Jézusom, még gépet nem is foglaltam jutott eszembe. Felnéztem az internetre, majd gyorsan foglaltattam egy helyet a holnapi 11 órás Budapesti járatra. Be kell vallanom, nagyon félek. Már olyan régóta nem is láttam Magyarországot. Már nem is tudom, hogy mióta. 

4 órakkor engedtek ki a kórházból, most 4⁴⁵ mutatott az óra. Lementem a konyhába és készítettem egy kis tojást és egy kis pirítóst. Lassan megettem, majd felvánszorogtam újra a szobámba. Letusoltam, majd befeküdtem a pihe puha ágyamba. Annyira nem akarom itt hagyni Londont. Mi lesz, ha majd újra megszeretem majd Magyarországot, és nem tudom, majd ott hagyni. Nekem London az otthonom.. Majd ezzel a gondolattal mély álomba merültem. Egy vekker hangos csörrenése keltett fel.. Amikor ránéztem az órára egyből kitisztultam mivel már 10:15-öt mutatott. Gyorsan kimentem a mosdóba és megmostam az arcom és a fogam. Felvettem valamilyen ruhát a szárítóról és mivel láttam, hogy odakint borús az idő, így még egy kabátkát is magamra vettem. Felvettem a cipőmet, majd a szobámba mentem és összecsomagoltam a bőröndöm. Adison még nem hívott, de mondjuk, gondolom, még alszik. Hiszen úgy tudom, hogy tegnap is volt a fiúknak egy fellépésük. Ideje lenne elfelejtenem Harry-t. Találok mást. Meg nem is lehet az enyém, ebbe én már beletörődtem. Gyorsan felkaptam a táskáimat, és lerohantam a lépcsőn. Tudtam, hogy anya a konyhában van, de nem érdekelt. Leakasztottam egy pótkulcsot, majd felvettem egy sapkát, és kint megéreztem London csípős szelének a fuvallatát az arcomon. Végig néztem az utcán, azon az utcán ahol sok évig laktam és most csak így itt hagyok. Szétnéztem, megjegyeztem minden egyes apró téglát is a falakon, az utakon lévő repedéseket. Nagy nehezen elővettem a telefonom és hívtam egy taxit. A taxi 5 percen belül megérkezett, és vogankodva igaz, de beszálltam az autóba. Amikor elindult, minden utcát végignéztem, újra néztem London hírességeit. Amikor a London Eyes-hoz értünk, visszatértek a régi emlékek. Újra éltem azt amikor, még kiskoromban, ide hozott el először apa. Annyira örültem, hogy felmehetek, de egyben féltem is, hisz tériszonyom van. De apa mellett biztonságban éreztem magam, így felmentem vele. Gyönyörű kilátás volt. Ez a kép örökre biztos, hogy a fejemben fog maradni. Végül a taxi megérkezett a repülőtérre. Kifizettem a taxit, majd nehézkésen lassan, beléptem a nagy épületbe. Emberek rohangáltak, kisgyermek sírását hallottam, ő sem akart elmenni, vagy nem akart idejönni. De már megígértem Evelinne-k, hogy elmegyek, és el is kell mennem, kell egy kis szabadság, egy kis figyelem elterelés. Megkaptam a jegyeimet, majd láttam, hogy begurult a repülőgépem. Lassacskán bemondták, hogy most indul a Budapesti járat. Leadtam a poggyászomat, majd már az udvaron voltam. Újra körbe néztem, beleszippantottam a levegőbe, és végleg elbúcsúztam London-tól. Ablak melletti helyen ültem le, és a gép megkezdte a felszállást. Pár perc múlva már felülről láttam Londont. Összeszorult a torkom, nehéz volt itthagynom az otthonom. De nem sokkal később elnyomott az álom. Egy stewardess nő szólítgatott.

-         Kérem, kösse be az övét asszonyom. Nem sokára leszállunk. ! – mondta mosolyogva

-         Köszönöm. – mondtam álmosan.

Bólintott, majd mást is felébresztett, aki elaludt a gépen. Láttam, hogy Adison keresett mobilon. Visszahívjam? Gondolkoztam. Vissza kellene.. Bepötyögtem a számát, majd kis idő múlva felvette.

-         Szia, Henriett. – mondta nevetve. – Kerestelek, de nem vetted fel..

-         Ne haragudj Adison, de elaludtam.

-         Képzeld elmaradt a koncertjük Zayn-ék nek.

Majd elfehéredtem. Jézusom ami azt jelenti, hogy indulnak hazafele..

-         Itt vagy Hen? kérdezte A.D

-         Persze.. Akkor most mentek hazafele? kérdeztem döbbenten

-         Igen, és akkor végre együtt lehetünk. Tényleg haza engedtek már? kérdezte

-         Igen már haza.

-         Fúú majd lesz egy nagyon jó hírem.. Harry-ről.. mondta.

Régen biztosan, hogy majd megőrültem volna, hogy Harry Styles-ről hírt kapjak, de most már lemondtam róla. Biztos olyan hírt mond majd A.D , hogy Harry összejött egy lánnyal, vagy nem tudom… Ilyenről hallani sem akarok.

-         Jó rendben.

Ahogy kinéztem az ablakon, Budapest- et láttam magam alatt, és nem Londont. Most szállunk le, gyorsan becsatoltam az övem, majd Adison-tól elköszöntem.

-         A.D most mennem kell.

-         Jó rendben, Hen.. De amit mondani fogok, az megváltoztatja majd az élethez való viszonyod..

Elgondolkodtam ezen, majd a stewardes bejelentette, hogy leszálltunk. Alig hittem a fülemnek, hisz még pár perce az égben voltunk. A repülő leszállt és lassan kisétáltam a gépből. Láttam, hogy Eveline már vár és egy fiú is volt mellette. Be kell vallanom nagyon meleg volt, így kicsit cikisen éreztem magam, hogy kabátban és sapkában sétálok előttük.. Láttam, hogy megindult Eveleline felém és a nyakamba ugrott. Pár percig ölelt még, majd végre elengedett.

-         Hé Ev nem akarsz bemutatni a barátnődnek? - szólalt meg a fiú.

 Barna hajú, normális testalkatú fiú volt, viszont a barna szemei megigéztek.

-         Ne haragudj. Henriett ő itt Gergő.- mutatott a fiúra.

-         Szia, Henriett. - Én értelmetlenül néztem rá..

-         Gergő Henriett Londonból jött, és nem nagyon érti meg a magyar nyelvet.

-         Jah értem… Hi Henriett. My name’s Gergő Némethy. – mondta furcsa akcentussal.

-         Henriett Farkson.

Kezdett melegem lenni, és elegem volt már a naptűző sugaraiból. Beljebb akartam menni, vagy vissza Londonba. Mások voltak az emberek, még a levegő is más volt. Szétnéztem, majd sóhajtva visszafordultam Eveleine-ék felé… Ez nem az én otthonom, nem tudom, hogy fogok kibírni egy egész hétvégét….

~ Talán így lenne a legjobb ~

Nos, mivel már holnap iskola, így mindenkinek felszeretném hívni a figyelmet arra, hogy nem mindennap tudok, majd frisset hozni. lehet, hogy csak majd Szombaton :) Megértéseteket köszönöm :) . Na de nagyon örülök annak az 1 kommentnek :) A nézettségnek szintén úgy nagyon örülök :) .. Úgy döntöttem, hogy nem fogom ma feltenni az új részt de nem bírtam kííí.. :D Nem kertelek többet itt az új rész . Jó olvasást , és komikaat kéreeek *.* :) Kösziii Beaa feldobtad a napom ; ) ♥

Talán így lenne a legjobb!

Mi ez a pittyegés? Gondoltam magamban, majd nagy nehezen kinyitottam elbágyadt és fáradt szemeimet. Először minden homályos volt, és a nap is nagyon zavarta a szememet. Körül néztem, majd láttam, hogy Grace nagyi szobájában vagyok, így megnyugodva felültem, amit meg is bántam, mert egy éles fájdalom nyilalt a fejembe, így jobbnak láttam, ha visszafekszek a párnára. Pár perc múlva már kezdtem nyugtalan lenni, és végre nyílt az ajtó, egy fehér köpenyes úr jött be rajta, majd amikor megfordult csodálkozva meresztette rám szürkés szemeit.

-          Henriett, hogy érzi magát? – kérdezte tőlem barátságosan. Majd végre rájöttem, hogy ki is ül az ágyamon. Hát persze, Dr. Parkinson.

-          Voltam már jobban is. – mondtam és sikerült egy halvány mosolyt az arcomra erőltetni.

-          Nem fáj a feje? Háta, nyaka, mellkasa? – kérdezte, majd a gépet figyelte, ami felkeltett.

-          A fejem fáj, a nyakam meg el van gémberedve. De egyébként úgy semmim sem fáj.

-          Jó rendben. Nehezen veszi a levegőt? – kérdezte tovább.

-          Nem, nem veszem nehezen. – mondtam kissé idegesen.

-          Rendben akkor álljon fel légy szíves. – mondta. Ennek elment a józan esze? De felálltam nagy nehezen, majd a fejfájásomra nem figyelve, azt csináltam, amit ő mondott.

-          Először is. Lépkedjen el az ajtóig. Jó ellépkedtem az ajtóig, de már ennyitől nehezedett a légzésem, de hogy ne tűnjek gyengének tovább csináltam, amit Dr. Parkinson mondott.

-          Nagyon jó. Most hajoljon le 5-ször és érintse meg a bokáját. Az első az simán ment, de a harmadiknál feladtam. Alig kaptam már így is levegőt.

-          Rendben, most visszafeküdhet az ágyára. – mondta komoran.

Amikor visszamentem az ágyamhoz és leraktam a fejem, minden fájdalmam elmúlt. Én esküszöm ez az orvos nem normális. Majd láttam, hogy felállt és kisétált a szobából. Pár percig még a plafont bámultam, majd elnyomott az álom.

• Adison szemszöge

Nyújtózkodtam egyett az ágyban, majd óvatosan kicsusszantam Zayn mellől. Hirtelen egy mentős kocsi állt meg előttünk. Azonnal felkaptam valamit magamra majd leszaladtam a lépcsőn, és majdnem beleütköztem Dr.Parkinson-ba.

-          Dr.Parkinson. Elnézést. Kértem először is bocsánatot.

-          Semmi baj Adison.- mondta mosolyogva

-          Hogy van Henriett? kérdeztem aggódva

-          Kitűnően. Már előbb felkelt és beszélt is hozzám. De most át visszük az egyik kórházba, és megnézzük, hogy mi a gond a tüdejével. De biztosan mondhatom, hogy túl van az életveszélyen.- mondta majd fütyörészve elindult és mutatta a mentősöknek, hogy merre találják Henriett szobáját. Amikor megfordultam Zayn kócos haját pillantottam először meg.

-          Valami baj van? – kérdezte a mentősökre mutogatva. Majd egy ajtó csapódását hallottam, és Louis futott ki alsógatyában, kómás fejjel.

-          Ég a ház, ég a ház.. ordította. Majd amikor körbe szimatolt, hogy nincs füst szag, odajött hozzánk.

-          Ti miért álltok itt ? kérdezte megdöbbenve.

-          Előbb összefutottam Dr.Parkinsonnal. – Mondtam komoran.

-          Igen és? Henriett jobban van? – kérdezte Louis, a szemét dörzsölve.

-          Igen, jobban túl van az életveszélyen. Most az imént mondta, Dr.Parkinson, hogy volt bent nála, és beszélt is hozzá, meg járkált. – mondtam majd elmosolyodtam.

-          Látod mondtam, hogy minden rendbe fog jönni. - mondta Zayn, majd átölelt és megcsókolt. Ez a csók egy kissé hosszabbra sikerült, mint ahogy akartam. Ezt Louis is így gondolta, mert megköszörülte a torkát. Amikor abbahagytuk Zayn egy fagyos pillantást lövellt Louis felé. Lou csak megrántotta a vállát és visszament a szobájába. Amikor újra Henriett szobája felé fordultam már kifelé tolták az ajtón. Odasiettem hozzá, hogy hadd lássam az arcát. Be kell vallanom sokkal jobban nézett, ki mint tegnap.

-          Hova viszik? – kérdeztem kertelés nélkül

-          A St Thomas' kórházba. – mondta mosolyogva

-          Rendben. Akkor felöltözök és mi is indulunk.

-          Nem akarom azt, hogy hiába várjanak ott egy fél napot, a műtét miatt, így jöjjenek be úgy 6-7 óra fele. – válaszolta mosolyogva.

-          Rendben. Köszönöm Dr.Parkinson. – mondtam majd egy halvány mosolyt csaltam az arcomra

-          Ugyan Adison. Ez a munkám. - mondta, majd nevetve követte a mentősöket.

Amikor megfordultam már Zayn a mi szobánk felé igyekezett. Most annyira örülök, annak, hogy fel fog épülni Henriett. Biztos, hogy Tony-t, nem fogom Henriett közelébe engedni többé, mivel ő okozta a balesetet, vagyis miatta történt minden. Meg egyben az én hibám is volt. Nem voltam ott amikor, egy barátnőre vágyott, és nem voltam ott neki , mint egy nővér.

~~~~~~~

• Henriett szemszöge

Már megint ez a sípoló hang.. Aludni szeretnék, de úgy látszik, hogy az embert még aludni sem hagyják.. Mérgesen kinyitottam a szemem, de azonnal meg is bántam, mivel a nap elvakított. Majd amikor végre a szemem megszokta a fényt, egy alakot pillantottam meg.

-          Jó reggelt Henriett. – szólalt meg Dr. Parkinson.

-          Hol vagyok? – kérdeztem tőle

-          Egy kórházban. Pontosabban a St Thomas' kórházban.

-          Nem emlékszem semmire.- mondtam neki összezavarodva

-          Igen, nem emlékezhet semmire, mivel nagyon beverte a fejét..

-          De már jobban vagyok? – kérdeztem

-          Igen már sokkal jobban van,.- mondta nevetve

-          Nem látta Adison-t? – kérdeztem szomorúan.

-          Kint ülnek a folyóson. Behívjam önhöz? – kérdezte.

-          Igen..

Majd lerakta a kórlapomat és kiment az ajtón. Először is bocsánatot akarok kérni tőle, azért mert nem mentem el a megbeszélt találkozóra. Most biztosan nagyon mérges rám.. Nem is tudom, hogy megfog-e bocsájtani.. Majd megláttam Adison-t, Zayn-t és Louist ahogy beléptek a szobába. Nem csak Adison-t mondtam?

-          Hen .. mondta A.D. majd hozzám szaladt és átölelt. Éreztem, hogy sír..

-          A.D jól vagy ? kérdeztem tőle, igen meglepődve.

-          Annyira örülök, hogy jól vagy. – mondta majd egyre erősebben szorított.

-          Adison, megfulladok.. mondtam kis idő múlva.. És végre elengedett, majd leült mellém.

-          Jajj ne haragudj, de annyira boldog vagyok.. Hát ez furcsa. Akkor nem is haragszik rám?

-          Akkor nem is haragszol rám? – kérdeztem meglepődve.

-          Miért haragudnák?

-          Hát azért, hogy nem mentem el a megbeszélt találkozóra.

-          Nem dehogy is . Mondta nevetve.

Majd Lou-ra, és Zayn-re néztem. Láttam a szemem sarkából, hogy Adison aggódva figyeli az arcomat.

-          Ti hogy kerültök ide? - Kérdeztem, majd próbáltam felülni. Adison azonnal segített.

-          Köszi, A.D.- mondtam mosolyogva.

-          Én Adisonnal jöttem. Válaszolta Zayn.

-          Én pedig Zayn-el. Én hoztam el őket. – mondta Lou.

-          Oké azt értem, de nincs fellépésetek? vakartam meg a nyakam.

-          Nincs.. Majd a hétvégén lesz. Mondta Zayn

-          Most milyen nap van? - Kérdeztem. Louis válaszolt először.

-          Csütörtök.

-          Csütörtök? - Kérdeztem ledöbbenve.. - Elég régóta aludhattam.

-          Hát igen Hen.. Eléggé ránk ijesztettél. – válaszolta nevetve A.D

-          Anyát nem láttad? – kérdeztem . Láttam, hogy A. D-nek elborul az arca

-          Nem, nem láttam. – válaszolta mereven.

Nem volt képes bejönni a kórházba? Kérdeztem magamtól. Azt hittem, hogy legalább most be fog jönni és aggódni fog értem, de úgy látszik, hogy nem így lett.. Lehet, hogy, vissza kellene mennem Carmen nénimhez.. De itt tudnám hagyni Adison-t? Vagy le tudnák mondani Harry-ről? El tudnám halasztani a lehetőségemet, és az álmaimmal nem foglalkozva, visszamennék, sok év után, újra Magyarországra? Talán így lenne a legjobb, de talán lehet, hogy tönkre tennék mindent..